4. Celly

A hallba két szürke öltönyös srác robban be. Csak a Kondor fiúk lehetnek. A keringésem megtorpan, a szőrszálak a karomon vigyázzban állnak. 

Lopva pillantok feléjük, nem tudom eldönteni, ki kicsoda.

Mindkettő hatalmas. Az egyik magasabb, a másik izmosabb. Nehéz megítélni, ki az idősebb közülük. Igazam volt tavaly nyáron, tényleg az egyikőjük bámult meg Fontanában. 

Az erősebb egy pillantásra sem méltat, döngő léptekkel halad el mellettem, és megindul felfelé a lépcsőn. Izzik körülötte a levegő, engem pedig a hideg ráz. Goromba vadállat. Nem ő volt az.

A magasabb testvér néhány lépés távolságra áll meg tőlem, és leplezetlenül bámul.

Ez a széles mosoly, a libabőr, ami felkúszik a nyakamon... Ez a fiú volt az, és most ugyanúgy néz rám. Azt kívánom, bár ne tenné. Nem vagyok rá kíváncsi, azonban ő nagyon is kíváncsi rám. A kezét zsebre vágja, a fejét kissé oldalra dönti, a szeme megvillan, akár egy rókáé. Igyekszem Ximena magyarázására összpontosítani, de érzem magamon a srác tekintetét. Majd lassan elindul felénk. 

Ne! 

Most nem szaladhatok el, mint legutóbb, de továbbra sem akarok szóba állni vele. Miért nem tud ő is felcsörtetni az emeletre, mint a testvére? Egek, csak ne Kornelius legyen az!

– Szia! – A fiú várakozón néz rám. Egy fejjel magasabb, a válla széles, a mellkasán megfeszül az ing. Idősebbnek hat a koránál, és ravasz mosollyal méreget. Vajon ő is emlékszik rám?

Megzavarodom. Kezet kéne nyújtanom? Én vagyok a lány, de az alkalmazott is. Ez a fiú rangban felettem áll. Kínosan hosszú a pillanat, valamit tennem kell.

– Szia! – nyögöm ki, és kezet nyújtok. Elfogadja. A gyűrűsujján hatalmas, aranyfoglalatú zafír díszeleg, az ingujja alól csillogó aranyóra villan ki. Többe kerülhettek, mint amit én egy év alatt megkeresek itt. A kézfejem elvész a fiú hatalmas tenyerében, izgalmat küld fel a karomon, át a vállamon, majd végig a gerincem mentén. Az inger a csípőtájékomon landol, és szétárad az alhasamban. 

Nem értem, mi történt velem. Egyetlen érintésétől bezsongtam? Ez kész röhej!

Szürke zakót és fehér inget visel, melynek felső gombját hanyagul nyitva hagyta, betekintést engedve a tónusos mellkasára. Fel kell szegnem az államat, hogy a szemébe tudjak nézni. Sötétbarna tekintete vonz, mintha magába akarná szippantani a lelkemet. Ellenállok. 

– Magnus Kondor vagyok. Nagyon örvendek!

– Celestina Bastien – felelem kurtán, és rettenetesen hülyén érzem magam. Magnus hangja kedves… és állati mély. Pofátlanul jóképű, annyira, hogy még inkább zavarba jövök tőle. Elhessegetem a gondolatot. Ez a fiú veszélyes. 

– Nagyon szép neved van – szól karizmatikus mosollyal Magnus. Fűszeres parfüm lengi körül, amibe égett lőpor szaga vegyül. Olyan az illata, mint a fahéjjal behintett, tábortűzön sült mályvacukornak. – Mennyei – suttogja Magnus, és tetőtől talpig végigmér.

Mármint a nevem? A nevemre gondolt, igaz? Az arcom izzani kezd.

– Igen, azt jelenti – hebegem. – Az égből érkezett. 

– Azt el is hiszem – mondja fürkésző tekintettel Magnus, és alig hallhatóan teszi hozzá: – Kiscsillag. 

Mi a fene? Mit meg nem enged magának, hogy máris becézget! Ha nem a maffiavezér unokája lenne, most elküldeném a fenébe. 

Odafent bevágódik egy ajtó, és összerezzenek. Magnus a lépcsőt kémleli. 

– Elnézést kérek a bátyám viselkedése miatt! Rossz napja van – szól végül.

– Igazán semmi gond! – felelem karakánul. Nem akarok könnyű prédának tűnni, de Magnus elszánt pillantása arról árulkodik, máris a markában érez. Elrántom a kezemet – talán udvariatlanul –, és hűvös arckifejezést öltök. Magnus vastag szemöldöke egy pillanatra megemelkedik, aztán visszatér az önhitt mosolya.

– Ha bármiben a szolgálatodra lehetek, csak szólj, Celestina! – feleli, majd könnyed léptekkel elindult a lépcsőn. Megdöbbent. Ő akarna a szolgálatomra lenni? De hát én vagyok az alkalmazott. Az pedig különösen rendhagyó, hogy bemutatkozott. A Kondorok a legritkább esetben szoktak. Őket mindenkinek illik ismerni.

Ximena lekísér az alagsorba a szobámhoz, miközben a fiúkról faggatom.

– Magnus Kondor miért ilyen kedves?

Ximena a szemét forgatja.

– Lassan már férfi, te pedig lány vagy. Szorul ez még magyarázatra?

Megrökönyödöm. Ximena arra céloz, hogy…

– Én egész biztosan nem kezdek ki egyikőjükkel sem!

– Nem te. Ők veled.

Leforráznak a szavai.

– Nem, erről egyáltalán nem volt szó! Dolgozni jöttem, pénzt gyűjteni! Nem akarok a Kondor család közelébe kerülni. 

Ximena kitárja előttem az egyszerű kis helyiség ajtaját. Keskeny ágy, kopottas szekrény, kicsi asztal és egy szék a teljes bútorzata. Apró és nyomasztó. Pont akkora a kontraszt a fenti pompához képest, mint a klán főemberei és az egyszerű klántagok között. A törzsi múltunk már feledésbe merült. Régebben egy közösség voltunk, mára osztályokba tagolódtunk.

– Celestina, ha van egy csepp eszed, akkor magadba bolondítod az egyiket, és annyi ajándékot vetetsz vele, amennyit csak tudsz.

A csomagom kiesik a kezemből.

– Én nem vagyok aranyásó!

– Nincs abban semmi rossz! – Ximena aranyláncot ránt elő az inge alól. – Ezt nézd! Huszonnégy karát! Nézd, milyen vastag! És nem ez az egyetlen. Fénykoromban egy tucat ékszert kaptam. Ezek ott fent tele vannak pénzzel, Magnus pedig nem a legrosszabb Kondor, akinek az ágyában kiköthetsz! Legyen eszed, és használd ki a lehetőséget. Nem fog feleségül venni, de pár szép ékszerrel hamarabb gyűlik össze a tandíjad!

Felfordul a gyomrom a szavaktól. Eszem ágában sincs bebújni Magnus ágyában. Jobban mondva… a pénzért biztosan nem. Kellemetlen, mennyire megbizserget a gondolat, hogy ennek a fiúnak a karjában kössek ki. 

– Higgy nekem! – győzköd Ximena. – Kornelius ezerszer rosszabb, mint az öccse. Szerencséd, hogy rád se hederített. És még nagyobb szerencséd, hogy Magnus szép szóval akar elcsábítani! Rosszabbul is járhatsz.

Szikrázik bennem a riadt felháborodás, majd’ szétvet. Ximena valami olcsó kis lotyónak néz engem, aki pár ékszerért összefekszik a maffiavezér unokájával, és örülhet, hogy nem erőszakolta meg? Földbe döngöl a megaláztatás.

– Nem akarok egyikőjüktől sem semmi!

– Te tudod, Celestina. A helyedben legalább az egyiket közelebb engedném. Akkor a többi talán nyugtot hagy.

Tátva marad a szám, a lábam reszketni kezd.

– Nem. Akkor leghelyesebb, ha most azonnal távozom! – Erőltetnem kell a hűvös hangnemet. Ximena rosszallóan mér végig.

– Megegyeztünk, Celestina. Itt az adott szó többet ér, mint bármilyen szerződés. Ha valaha egyezkedni akarsz a klánnal, jobb, ha ezt megtanulod. 

– Nem érdekel. Nem maradok itt, ha nem vagyok biztonságban! – Kihúzom magamat, a karom szorosan a testemhez simul. Egyszerűen muszáj erősnek tűnnöm.

– Celestina! Nyugodj meg, nem eszik olyan forrón a kását! Magnus egyszer megnézett magának, de talán holnapra elfelejt. Kornelius rád sem bagózott. Majd a konyhára osztalak, és akkor nem leszel szem előtt. Ne vedd ezt ennyire véresen komolyan. Különben is, leszerződtél. Hova akarsz menni? A Kondor-területeken megtalálják a szökevényeket.

– Akkor elhagyom a Kondor-területeket! – felelem, de magam is tudom, hogy ez ugyanolyan veszélyes lenne, mint magamra haragítani a Kondor-klánt. 

– És hova mész? Az Alfardók területére? Mi szeretnél lenni? Szervdonor, prostituált vagy elég csinosak érzed magadat, hogy eladjanak valami másik országba feleségnek? – kérdi gúnyosan. Igaza van. Az Alfardók emberkereskedők. Brutális végzet vár mindenkire, akit levadásznak. Többek között ezért erős a Kondor-klán. Biztosítja a saját népe védelmét a másik klántól – már ahol.

– Te az ország jobbik felén élsz – folytatja Ximena. – Becsüld meg a sorsodat! A Kondor család beléd vetette a bizalmát azzal, hogy beengedett az otthonába. A klánban nem mindenkinek adatik meg ez. Biztosan jó ajánlást kaptál. Kitől is van?

– A nagybátyám a vittorói kapitány barátja – felelem. És mellesleg rendőr volt. Ironikus módon a vittorói rendőrkapitányságon mindenki egyben klántag is.

Ximena bólint. 

– Látod. Szerencsés csillagzat alatt születtél. 

Azért azt nem mondanám. Vittoro, Betra szigetének fővárosa hanyatlik. A Kondor család egy rakás beruházást ígért a betraiaknak. Ezek nagy részét el sem kezdte, a többit félbehagyta. De ami a legrosszabb, hogy a sziget védelmét sem látják el tökéletesen. Az árát beszedik, de időről időre eltűnnek onnan emberek, különösen a kisebb falvakból. Már csak Vittoro biztonságos, de ott nem tudtunk egy albérletet megfizetni. Ezért is jártam Igrandára gimnáziumba. Azt hittem, ott megúszom az Alfardókat. Egészen addig a nyári napig Fontanában.

– És ne feledd, hogy ez a birtok a legjobban őrzött hely az országban. Itt garantáltan nem fenyeget az Alfardo-klán – folytatja Ximena.

– Viszont ez a fő célpontjuk – felelem, de csak azért, hogy ellent mondjak neki. Sarokba szorítva érzem magamat. – Szét akarják robbantani a Kondor-klánt, hogy szabadon garázdálkodhassanak.

– Nem fog nekik sikerülni. A vezér és a katonasága erősebb, mint valaha. Ide idegen nem jut be, és semelyik klántagnak sem lenne mersze Vincent Kondort elárulni.

Pedig bizonyára akad, aki szeretné. A kegyetlensége nem teszi megosztóvá a klánban, azonban az, hogy bizonyos területek védelmét elhanyagolja, igen. És persze mindig akadnak olyanok, akik egyszerűen hataloméhesek. Persze ezt Ximenának hangosan nem mondom ki. Felérne egy árulással megkérdőjelezni Vincent Kondor hatalmát. Helyette lenyelem a békát. Elvégre Magnus csak udvariasan bemutatkozott. Nem számítottam rá, de ebből nem következik szükségszerűen, hogy többet akar tőlem. Ximena saját magából indult ki. Ő az, aki lecsapna egy gazdag maffiasarjra, nem én. Akkor sem, ha Magnus olyan vonzó, hogy már a gondolatára is bizseregni kezd a gyomrom. Vajon emlékszik rám?

VISSZA            KÖVETKEZŐ

Zéika-olvasókör            Wattpad